Utánpótlás

A Horgász Egyesületek Somogy megyei Szövetsége nagy hangsúlyt fektet az ifjúsági utánpótlás nevelésre. A Szövetség célja, hogy a szabadidő jobb kihasználása érdekében a gyerekekkel megismertesse a horgászat örömeit, és ezen keresztül a természet szeretetére, védelmére nevelje őket. Anyagilag és szakmailag támogatja azon egyesületeket amelyek gyerektáborokat szerveznek. A Szövetség évek óta nagy sikerrel szervezi és rendezi meg a tagegyesületei gyermekhorgászai részére ingyenes gyermek-horgász táborát.

 

Pecatábor


Pecatábor 2

 


 

2021

Beszámoló a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége 2021-es éviifjúsági programjáról


Ebben az évben kaptam felkérést és bizalmat a megyei ifjúsági élet szervezésére a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetségének vezetőségétől. Hatodik éve működtetem és vezetem a Pecatábor Deseda rendezvényt a Kaposvári Sporthorgász Egyesület ifjúsági felelőseként, amely az ország egyik legnagyobb ilyen programjává vált. A felém megfogalmazott legfőbb elvárás az volt, hogy a megye több pontján is legyenek horgásztáborok a nyár folyamán, hiszen ezekkel lehet leghatékonyabban megnyerni a fiatalokat a horgászsportnak. Ezt jól példázza, hogy a Kaposvári Sporthorgász Egyesület gyermekhorgászainak a száma öt év alatt 200-ról közel 500 főre nőtt. Már februárban nekiálltunk a munkának, hiszen felvettem a kapcsolatot mindazokkal a tagegyesületekkel, akik ebben partnerek lehetnek. Folyamatos egyeztetésnek köszönhetően 5 helyszínnel – Bugaszeg, Húskombinát HE. tava, Deseda, Gyertyános, Kis Bók – és 6 tagegyesület valamint a megyei szövetség szervezésében összesen 15 pályázatot adtunk be nyári táboroztatásra, amelyek mindegyike támogatást nyert. Összesen 17 turnust terveztünk, plusz a megyei tábort, mintegy 400 gyerek részvételével. Ebből 11 turnust sikerült megvalósítani, és 10-zel tudtak elszámolni a pályázók, ami az eddigi évekhez mérve komoly előrelépés. 2020-ban például 6 nyertes pályázat volt, amiből 3-at a Kaposvári Sporthorgász Egyesület valósított meg. A táborok szervezésével és a pályáztatással kapcsolatban számos nehézséget látok, ami gátolja ennek a programnak a fejlődését, terjedését. A Megyei Szövetség is közel 1.200.000 forintos keretösszeget biztosított az ifjúsági programokra. Ebből a versenyző fiataloknak egy hetes bentlakásos felkészítő tábort szerveztünk a Gyertyánosban, illetve a táboroztató egyesületek horgászfelszerelést, pólókat, sapkákat, kupákat és élményprogramot kaptak.Több somogyi egyesület is sikeresen pályázott gyermeknapi horgászverseny díjaira, amelyek nagyban emelték a tavaszi versenyek színvonalát. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület évekóta majális vagy juniális keretében többszáz fős rendezvényt tart a Desedán. Legalább 5 –köztük gyermek és ifjúsági – kategóriában horgászverseny, főző-, sport- és ügyességi versenyek várják a családokat.
A pandémiás helyzet miatt számos szokásos programot nem tudtunk megtartani. Hiába van évek óta jó kapcsolat több iskolával, most nem szívesen engedtek be az intézmények „külsős” előadót. Volt olyan időszak, amikor erre törvényi lehetőségük sem volt erre, így az iskolai szakkörök, a horgászsulik nem voltak megtarthatóak. Minden év tavaszán nagy sikerrel rendezzük a „pecaszombat” névre keresztelt rendezvényeinket is, ahol a fiatalok márciustól májusig szakszerű felügyelet mellett horgászhatnak. 2021-ben sajnos ezek megtartására sem volt lehetőségünk. Az idei évben nagy erőkkel készülünk, hogy a szokásos programjainkat mielőbb el tudjuk kezdeni, és újabb helyszíneken még több gyereknek tudjunk pecatáboros élményt biztosítani a vakáció ideje alatt. Pályázni lehet már gyermeknapi horgászverseny és megyei horgászviadal díjaira, valamint rajzversenyre is. A táboros pályázati kiírás egy hónapon belül várható, mivel átstrukturálják a bírálat szempontjait, és – ígéretükhöz híven – egyszerűsítik az elszámolási folyamatot. Ez utóbbival országosan sok probléma volt tavaly, így arra kérem a Megyei Szövetséget, hogy több forrást biztosítva az ifjúsági programokra, tegye biztonságosabbá a táborszervezést. Körülbelül 2.500.000 forint elkülönítését javaslom erre a célra, hiszen a fiatalokba befektetni kiemelten fontos a horgászsport jövőjére nézve.
Dr. Farkas Szilárd Zoltán